Tetovált, motoros srác voltam, aki asztalosmunkát végzett New York-ban. Egy nagyon jó haverom szerezte nekem ezt a jól fizető állást, és így az egész nyaramat a nagyvárosban tölthettem. Az üzletember, aki felbérelt, a felesége számára rendelt az otthonukban átalakításokat, új bútorokat, én pedig lelkesen vágtam bele ebbe az új feladatba. A munkaadóim nagyon kedves emberek voltak, középkorúak, roppant jómódúak, közvetlenek. Meghívtak a partikra is, amiket rendeztek, dicsekedtek a munkámmal, én pedig nagyon is elégedett voltam az akkori, ottani életemmel.
Egy ilyen partin ismertem meg Allie-t. Sugárzó szépség volt, világító szőke hajjal, gyönyörű arccal, kecses vonalakkal. Eleinte nagyon tartózkodó volt velem szemben, de ahogy egyre hevesebben udvaroltam neki, ő úgy adta be egyre inkább a derekát nekem. Rövid, pár hetes széptevést követően már tombolt a szerelem kettőnk között, és vakmerően tervezgettük a jövőnket. Megállás nélkül győzködtem Allie-t, hogy jöjjön velem haza, hagyja el a mindent irányítani akaró szüleit, törjön ki ebből a kis kalitkából, amibe zárták őt, de nagyon nehezen határozta el magát. 16 éves volt csak, nem is várhattam el tőle, hogy mindent eldobjon és elszökjön velem, de olyan nagyon szerelmes voltam belé, hogy semmiképp sem akartam távol lenni tőle.
Az elutazásom előtt kiderült, hogy terhes, velem pedig madarat lehetett volna fogatni! Lesz egy gyermekem, aki vér a véremből, hús a húsomból, és már csak a gondolat, hogy édesapa leszek, olyan mérhetetlen boldogsággal töltött el, amit sosem éreztem még előtte. Allie leginkább rémült volt, bizonytalan, és borzasztóan rosszul is viselte az állapotosságot, de hagyta magát rábeszélni, és megszökött velem.
Egy meleg, nyár végi éjjelen kilopózott a hatalmas belvárosi házukból, egy táska cuccal felpattant mögém a motoromra, és engedte, hogy elhajtsak vele a sötét országúton. A szüleim nagyon meglepődtek, mikor vele az oldalamon állítottam haza, de szívélyesen fogadták őt, és semmi rosszallást nem mutattak irányában. Apám nyakas, szigorú, katonaember volt, nehéz volt vele szót érteni, de Allie finom eleganciája, tanultsága elbűvölte őt is. Édesanyám, akit én is, mint mindenki más Nana-nak szólítottam, kissé tartózkodva állt a helyzethez, de amint felvilágosítottam Allie terhességéről, ő is felengedett. Villámgyors esküvőt szerveztünk, Allie szembeszállt a szüleivel, és én úgy éreztem, megkaptam az élettől mindent, amire vágytam.
Az egész terhesség alatt szilárdan álltam mellette, kivettem a részemet minden egyes dologból, támogattam őt. Ápoltam, mikor rosszul volt, masszíroztam a derekát, a lábait, kenegettem a pocakját, segítettem neki mindenben. Imádtam, ahogyan a gyermekünk mozgolódott a pocakjában, állandóan rajta volt a tenyerem a hasán, ha együtt voltunk. A szülei teljesen elzárkóztak tőle, egyetlen egyszer sem érdeklődtek felőle, sem a házasságunk ügyében, sem pedig a születendő gyermekünk miatt.
A szülés váratlanul indult be, hajnalban Allie azzal ébresztett, hogy elfolyt a magzatvíz, így én félálomban gyorsan bevittem a kórházba őt. Nagyon lassan indult be a vajúdási folyamat, és roppant nagy szenvedést követően, csak estére sikerült megszülnie a kisbabánkat.
Amikor a szülésznő felemelte a magzatmázas gyermekünket, és közölte, hogy kislány, elsírtam magam. Oda szerette volna tenni Allie mellkasára, de ő rémülten tiltakozott, így az én karomba adta. A könnyeim fátyolán keresztül alig láttam a kislányom arcát, védelmezőn, óvatosan tartottam őt, és a világ megszűnt körülöttem. Csak ő és én léteztünk, abbahagyta a sírdogálást is, és békésen pihegett a kezemben. Tökéletes pillanat volt. Mázas, maszatos volt még, de érdeklődve nézegetett engem, én pedig nem tudtam betelni a látványával, és nem értettem, Allie miért nem akart ennek a részese lenni. Közelebb léptem hozzá a babával, de ő elfordította a fejét, és megkért, hogy menjek ki a helységből, míg összevarrják a gátmetszés helyét.
Döbbenten, szinte tudattalan állapotban hagytam el a szülőszobát a kislányommal. Észre sem vettem, hogy egy nővér finoman, a könyökömnél fogva irányított a megfelelő szobába, ahol gyengéden elvette a kis törölközőbe bugyolált babát tőlem, és finoman megtisztogatta, majd elvégezte a szükséges vizsgálatokat, méréseket. Keresett egy szép kis fehér ruhát neki, felöltöztette, vékony kis sapkát húzott a fejére, aztán visszaadta a kezembe. Az addig panaszosan nyöszörgő kislány ekkor rám nézett, és apró kis kezét a mutatóujjam köré fonta. Elbűvölt, elvarázsolt, megbabonázott.
A nővér elém tolt egy papírt, hogy töltsem ki. A Victoria Allison Taylor nevet adtam a kislányunknak, ahogyan azt korábban megbeszéltük a feleségemmel. Addigra Allie varrása is befejeződött, és letolták őt az osztályra, így a kedves nővér lekísért engem Vicky-vel a karomban hozzá. Allie csak feküdt az ágyon, meredt a semmibe, és ránk sem nézett, mikor beléptünk a kórterembe. Kezdtem kiborulni.
Ennek kellett volna lennie közös házaséletünk egyik legcsodálatosabb élményének, és nem értettem, ő miért nem tudott úgy örülni, mint én, és miért viselkedett ilyen módon. A nővér unszolt, hogy adjam oda a kisbabát Allie-nek, de ő mereven elutasította ezt, nem szerette volna megfogni őt, pedig már kezdett nyűgösködni, az anyukáját szerette volna, és biztosan éhes is volt. Hiába ismerte a hangomat, az érintésemet, én nem tudtam ugyanazt nyújtani számára, amit az édesanyja tehetett volna, ha akarta volna. A nővér leteremtette őt, mire sírva fakadt, és ragaszkodott hozzá, hogy telefonálhasson. Ekkor rájöttem, baj van. A szüleit akarta felhívni.
Leültem az ágya melletti fotelbe, kértem a nővért, hozzon tápszert a kislányunknak, aki fejét csóválva, de szótlanul teljesítette a kérésemet, így meg tudtam nyugtatni és etetni őt. Kerített egy cumit is neki, amit evés után neki adhattam, így el is tudott szenderedni az ölemben. Csak ültem ott Allie mellett, nem mertem megszólalni, sem a szemem levenni a gyönyörű gyermekünkről.
- Mi a baj, Allie? - kérdeztem nagy sokára tőle. Nem nézett rám. Pánikoltam. Pánikoltam, hogy el fogom veszíteni őt. Olyan üresnek tűnt! A tekintete zavaros volt, sírdogált, és kerülte a pillantásom. - Itt a kislányunk, és szüksége van rád. Az ég szerelmére, még rá sem néztél!
- Szeretném, ha anya és apa idejönne. - csak ennyit mondott.
- Megértem, hogy elveszettnek érzed most magad, fáradt is vagy, hiszen nem volt egyszerű ez a szülés, de mit akarsz a szüleiddel? Magadra hagytak ebben a helyzetben, én viszont itt voltam veled végig, szeretlek téged, és mérhetetlen boldog vagyok, hogy végre megszületett a kisbabánk! - próbáltam szelíden megközelíteni.
- Én nem vagyok képes erre Dean... - nyöszörögte, majd újra felzokogott. Letettem Vicky-t a kis rácsos babaágyba, majd odakucorodtam Allie mellé a kórházi ágyra, és a karjaimba vontam.
- Bármire képes vagy édes, hidd el nekem. Nincs mitől félned, hisz itt vagyok veled. Csodás életünk lesz hármasban, csak most nem tudod még elképzelni ezt, mert elfáradtál. Kiviszem Vicky-t a folyosóra, megvárom vele Nana-t ott, és addig tudsz egy jót aludni. - reméltem, hogy ha kipiheni magát, minden helyre jön.
Nana és apa el volt ájulva az unokájuktól, felváltva ringatgatták őt, meg is etettük, mikor éhes lett, Beugrott a gyerekkori szerelmem, Vivianne is a kisfiával, Jimmy-vel, és ők is gratuláltak a kislányom születése alkalmából. Szerettem a fiút, nagyon jó gyerek volt, és valami miatt mindig úgy éreztem, gondoskodnom kell Vivianne-ról is, pedig már rég nem volt köztünk semmi, és ő már rég hozzáment egy katonatársamhoz.
A látogatási idő végén nehéz szívvel hagytam ott a kislányom, mert úgy éreztem, Allie nincs olyan állapotban, hogy biztonsággal ellássa őt. Egész éjjel csak forgolódtam, aggasztott a kialakult helyzet, és roppant morcosan, kialvatlanul mentem be reggel a kórházba. Ami ott fogadott, arra nem voltam felkészülve.
Allie szülei ott voltak a kórteremben, az anyja kezében volt a kislányom, az apja védelmezően tornyosult a feleségem elé, és úgy nézett rám, ahogy egy erőszaktevőre szokás. Közölték velem, hogy a feleségem elhagy engem, elviszik a kislányomat, akit eddig én gondoztam, és még abban sem lehettem biztos, hogy Allie képes lesz erre, beadják a válópert, és nem láthatom többé sem Allie-t, sem Vicky-t.
Kurvára kiakadtam. Jobb szó erre sajnos nincs. Olyan cirkuszt rendeztem ott a kórteremben, hogy még rendőrt is hívtak rám, de egyszerűen önkívületi állapotba kerültem, mert az agyam nem tudta sehogy sem felfogni, elfogadni azt, hogy ilyen hirtelen elvesz tőlem Allie mindent, magyarázat nélkül. Még akkor is, mikor kifelé vonszoltak onnan, csak vele kerestem a szemkontaktust, és mikor rám nézett, csak ennyit kérdeztem tőle: - Allie miért?
Nem válaszolt. A rendőrök elvittek a fogdára, bedugtak egy mocskos cellába, én pedig összeomlottam. Tudtam, mire a szüleim innen kihoznak engem onnan, Allie már New York-ban lesz Vicky-vel és a szüleivel, és én nagyon sokára láthatom őket viszont, de elhatároztam, hogy kerül, amibe kerül visszaszerzem a családomat. Nem értettem Allie-t, és ez satuba szorította a szívemet. A keskeny kis priccsen ücsörögtem, szétvetett az ideg, de tehetetlenebb nem is lehettem volna. Némán kicsordult pár könnycsepp a szememből. Megtaláltam a legnagyobb boldogságot, amiben csak részem lehetett a földön, és Allie még csak arra sem méltatott, hogy megindokolja, miért szakítja el tőlem azt a gyermeket, akire ő rá sem bírt nézni...
Hetek, hónapok teltek el úgy, hogy semmilyen módon nem tudtam kapcsolatba lépni a feleségemmel és a lányommal. A szüleim tartották a lelket bennem, de mivel mi nem úgy álltunk anyagilag, mint a Wanderwoods család, sajnos nem tellett olyan jó ügyvédre, mint nekik. Havonta egyszer tudtam New York-ba utazni, azt is csak úgy, hogy a szüleim fizették az útiköltségemet. Allie sosem volt jelen, amikor Vicky-hez mentem, csak úgy láthattam a lányomat, hogy egy dada is jelen volt Allie szüleinek a házában. Vicky rácáfolt minden félelmemre, mintha pontosan tudta volna, ki vagyok én neki, minden találkozásunk alkalmával kitörő örömmel fogadott, és nekem egyre nehezebb volt nélküle létezni. Azok a napok éltettek, amiket vele tölthettem. 1 évesen már ki se szállt az ölemből, sikítva sírt, mikor el kellett jönnöm a láthatás végén, és Allie szülei folyton engem szapultak, amiért ilyen reakciókat váltok ki a lányomból, és a bíróságon is azzal érveltek, hogy nem teszek jót a kislány lelkének ezzel. Nem adtam fel sosem. Harcoltam a lányomért, és az apai jogaimért.
Összebarátkoztam a dadussal, rengeteget segített nekem azzal, hogy mikor csak lehetősége volt rá, felhívott engem, és elmesélte, hogy van Vicky. Elszomorított, hogy az édesanyja mennyire nem törődött vele. Egész napra a dadusra bízta, ő visszament az iskolába, és be is fejezte a tanulmányait. Nem ezt az Allie-t ismertem meg, nem ez a lány volt az én feleségem, és még mindig semmilyen választ nem kaptam tőle arra, hogy miért tette ezt velem. Nem foglalkozott a gyermekünkkel, nem akart engem sem, de azt sem engedte, hogy elhozzam magammal Vicky-t.
A válásunkat végülis akkor tudta kimondani a bíróság, mikor Vicky már majdnem 2 éves volt. Nem tudtam tovább fizetni az ügyvédet, nem tudtam versenyezni az ő pénzükkel, így kénytelen voltam megalkudni. Megtarthattam az apasági jogaimat, közös gyermekfelügyeletet kaptam Allie-vel, de bele kellett egyeznem, hogy Vicky nevét megváltoztassák. Victoria Allison Taylor-Wanderwoods néven újra anyakönyvezték őt. A fogam is belecsikordult ebbe, de így eléggé kedvező feltételeket kaphattam. 3 éves korában már egy egész hónapot nálam tölthetett. Szerelmes voltam a lányomba, imádtam minden kis mozdulatát, és bíztam benne, hogy ellensúlyozni tudom az anyja hideg viselkedését az én szeretetemmel. Csak remélni tudtam, hogy olyan gyermekkort tudok biztosítani számára, ami jó alap lesz egy boldog felnőttkorhoz.
Remélem, tetszett az új fejezet, kellemes hétvégét nektek, és izgatottan várom a kommenteket!
Puszi, Arielle
Az elutazásom előtt kiderült, hogy terhes, velem pedig madarat lehetett volna fogatni! Lesz egy gyermekem, aki vér a véremből, hús a húsomból, és már csak a gondolat, hogy édesapa leszek, olyan mérhetetlen boldogsággal töltött el, amit sosem éreztem még előtte. Allie leginkább rémült volt, bizonytalan, és borzasztóan rosszul is viselte az állapotosságot, de hagyta magát rábeszélni, és megszökött velem.
Egy meleg, nyár végi éjjelen kilopózott a hatalmas belvárosi házukból, egy táska cuccal felpattant mögém a motoromra, és engedte, hogy elhajtsak vele a sötét országúton. A szüleim nagyon meglepődtek, mikor vele az oldalamon állítottam haza, de szívélyesen fogadták őt, és semmi rosszallást nem mutattak irányában. Apám nyakas, szigorú, katonaember volt, nehéz volt vele szót érteni, de Allie finom eleganciája, tanultsága elbűvölte őt is. Édesanyám, akit én is, mint mindenki más Nana-nak szólítottam, kissé tartózkodva állt a helyzethez, de amint felvilágosítottam Allie terhességéről, ő is felengedett. Villámgyors esküvőt szerveztünk, Allie szembeszállt a szüleivel, és én úgy éreztem, megkaptam az élettől mindent, amire vágytam.
Az egész terhesség alatt szilárdan álltam mellette, kivettem a részemet minden egyes dologból, támogattam őt. Ápoltam, mikor rosszul volt, masszíroztam a derekát, a lábait, kenegettem a pocakját, segítettem neki mindenben. Imádtam, ahogyan a gyermekünk mozgolódott a pocakjában, állandóan rajta volt a tenyerem a hasán, ha együtt voltunk. A szülei teljesen elzárkóztak tőle, egyetlen egyszer sem érdeklődtek felőle, sem a házasságunk ügyében, sem pedig a születendő gyermekünk miatt.
A szülés váratlanul indult be, hajnalban Allie azzal ébresztett, hogy elfolyt a magzatvíz, így én félálomban gyorsan bevittem a kórházba őt. Nagyon lassan indult be a vajúdási folyamat, és roppant nagy szenvedést követően, csak estére sikerült megszülnie a kisbabánkat.
Amikor a szülésznő felemelte a magzatmázas gyermekünket, és közölte, hogy kislány, elsírtam magam. Oda szerette volna tenni Allie mellkasára, de ő rémülten tiltakozott, így az én karomba adta. A könnyeim fátyolán keresztül alig láttam a kislányom arcát, védelmezőn, óvatosan tartottam őt, és a világ megszűnt körülöttem. Csak ő és én léteztünk, abbahagyta a sírdogálást is, és békésen pihegett a kezemben. Tökéletes pillanat volt. Mázas, maszatos volt még, de érdeklődve nézegetett engem, én pedig nem tudtam betelni a látványával, és nem értettem, Allie miért nem akart ennek a részese lenni. Közelebb léptem hozzá a babával, de ő elfordította a fejét, és megkért, hogy menjek ki a helységből, míg összevarrják a gátmetszés helyét.
Döbbenten, szinte tudattalan állapotban hagytam el a szülőszobát a kislányommal. Észre sem vettem, hogy egy nővér finoman, a könyökömnél fogva irányított a megfelelő szobába, ahol gyengéden elvette a kis törölközőbe bugyolált babát tőlem, és finoman megtisztogatta, majd elvégezte a szükséges vizsgálatokat, méréseket. Keresett egy szép kis fehér ruhát neki, felöltöztette, vékony kis sapkát húzott a fejére, aztán visszaadta a kezembe. Az addig panaszosan nyöszörgő kislány ekkor rám nézett, és apró kis kezét a mutatóujjam köré fonta. Elbűvölt, elvarázsolt, megbabonázott.
A nővér elém tolt egy papírt, hogy töltsem ki. A Victoria Allison Taylor nevet adtam a kislányunknak, ahogyan azt korábban megbeszéltük a feleségemmel. Addigra Allie varrása is befejeződött, és letolták őt az osztályra, így a kedves nővér lekísért engem Vicky-vel a karomban hozzá. Allie csak feküdt az ágyon, meredt a semmibe, és ránk sem nézett, mikor beléptünk a kórterembe. Kezdtem kiborulni.
Ennek kellett volna lennie közös házaséletünk egyik legcsodálatosabb élményének, és nem értettem, ő miért nem tudott úgy örülni, mint én, és miért viselkedett ilyen módon. A nővér unszolt, hogy adjam oda a kisbabát Allie-nek, de ő mereven elutasította ezt, nem szerette volna megfogni őt, pedig már kezdett nyűgösködni, az anyukáját szerette volna, és biztosan éhes is volt. Hiába ismerte a hangomat, az érintésemet, én nem tudtam ugyanazt nyújtani számára, amit az édesanyja tehetett volna, ha akarta volna. A nővér leteremtette őt, mire sírva fakadt, és ragaszkodott hozzá, hogy telefonálhasson. Ekkor rájöttem, baj van. A szüleit akarta felhívni.
Leültem az ágya melletti fotelbe, kértem a nővért, hozzon tápszert a kislányunknak, aki fejét csóválva, de szótlanul teljesítette a kérésemet, így meg tudtam nyugtatni és etetni őt. Kerített egy cumit is neki, amit evés után neki adhattam, így el is tudott szenderedni az ölemben. Csak ültem ott Allie mellett, nem mertem megszólalni, sem a szemem levenni a gyönyörű gyermekünkről.
- Mi a baj, Allie? - kérdeztem nagy sokára tőle. Nem nézett rám. Pánikoltam. Pánikoltam, hogy el fogom veszíteni őt. Olyan üresnek tűnt! A tekintete zavaros volt, sírdogált, és kerülte a pillantásom. - Itt a kislányunk, és szüksége van rád. Az ég szerelmére, még rá sem néztél!
- Szeretném, ha anya és apa idejönne. - csak ennyit mondott.
- Megértem, hogy elveszettnek érzed most magad, fáradt is vagy, hiszen nem volt egyszerű ez a szülés, de mit akarsz a szüleiddel? Magadra hagytak ebben a helyzetben, én viszont itt voltam veled végig, szeretlek téged, és mérhetetlen boldog vagyok, hogy végre megszületett a kisbabánk! - próbáltam szelíden megközelíteni.
- Én nem vagyok képes erre Dean... - nyöszörögte, majd újra felzokogott. Letettem Vicky-t a kis rácsos babaágyba, majd odakucorodtam Allie mellé a kórházi ágyra, és a karjaimba vontam.
- Bármire képes vagy édes, hidd el nekem. Nincs mitől félned, hisz itt vagyok veled. Csodás életünk lesz hármasban, csak most nem tudod még elképzelni ezt, mert elfáradtál. Kiviszem Vicky-t a folyosóra, megvárom vele Nana-t ott, és addig tudsz egy jót aludni. - reméltem, hogy ha kipiheni magát, minden helyre jön.
Nana és apa el volt ájulva az unokájuktól, felváltva ringatgatták őt, meg is etettük, mikor éhes lett, Beugrott a gyerekkori szerelmem, Vivianne is a kisfiával, Jimmy-vel, és ők is gratuláltak a kislányom születése alkalmából. Szerettem a fiút, nagyon jó gyerek volt, és valami miatt mindig úgy éreztem, gondoskodnom kell Vivianne-ról is, pedig már rég nem volt köztünk semmi, és ő már rég hozzáment egy katonatársamhoz.
A látogatási idő végén nehéz szívvel hagytam ott a kislányom, mert úgy éreztem, Allie nincs olyan állapotban, hogy biztonsággal ellássa őt. Egész éjjel csak forgolódtam, aggasztott a kialakult helyzet, és roppant morcosan, kialvatlanul mentem be reggel a kórházba. Ami ott fogadott, arra nem voltam felkészülve.
Allie szülei ott voltak a kórteremben, az anyja kezében volt a kislányom, az apja védelmezően tornyosult a feleségem elé, és úgy nézett rám, ahogy egy erőszaktevőre szokás. Közölték velem, hogy a feleségem elhagy engem, elviszik a kislányomat, akit eddig én gondoztam, és még abban sem lehettem biztos, hogy Allie képes lesz erre, beadják a válópert, és nem láthatom többé sem Allie-t, sem Vicky-t.
Kurvára kiakadtam. Jobb szó erre sajnos nincs. Olyan cirkuszt rendeztem ott a kórteremben, hogy még rendőrt is hívtak rám, de egyszerűen önkívületi állapotba kerültem, mert az agyam nem tudta sehogy sem felfogni, elfogadni azt, hogy ilyen hirtelen elvesz tőlem Allie mindent, magyarázat nélkül. Még akkor is, mikor kifelé vonszoltak onnan, csak vele kerestem a szemkontaktust, és mikor rám nézett, csak ennyit kérdeztem tőle: - Allie miért?
Nem válaszolt. A rendőrök elvittek a fogdára, bedugtak egy mocskos cellába, én pedig összeomlottam. Tudtam, mire a szüleim innen kihoznak engem onnan, Allie már New York-ban lesz Vicky-vel és a szüleivel, és én nagyon sokára láthatom őket viszont, de elhatároztam, hogy kerül, amibe kerül visszaszerzem a családomat. Nem értettem Allie-t, és ez satuba szorította a szívemet. A keskeny kis priccsen ücsörögtem, szétvetett az ideg, de tehetetlenebb nem is lehettem volna. Némán kicsordult pár könnycsepp a szememből. Megtaláltam a legnagyobb boldogságot, amiben csak részem lehetett a földön, és Allie még csak arra sem méltatott, hogy megindokolja, miért szakítja el tőlem azt a gyermeket, akire ő rá sem bírt nézni...
Hetek, hónapok teltek el úgy, hogy semmilyen módon nem tudtam kapcsolatba lépni a feleségemmel és a lányommal. A szüleim tartották a lelket bennem, de mivel mi nem úgy álltunk anyagilag, mint a Wanderwoods család, sajnos nem tellett olyan jó ügyvédre, mint nekik. Havonta egyszer tudtam New York-ba utazni, azt is csak úgy, hogy a szüleim fizették az útiköltségemet. Allie sosem volt jelen, amikor Vicky-hez mentem, csak úgy láthattam a lányomat, hogy egy dada is jelen volt Allie szüleinek a házában. Vicky rácáfolt minden félelmemre, mintha pontosan tudta volna, ki vagyok én neki, minden találkozásunk alkalmával kitörő örömmel fogadott, és nekem egyre nehezebb volt nélküle létezni. Azok a napok éltettek, amiket vele tölthettem. 1 évesen már ki se szállt az ölemből, sikítva sírt, mikor el kellett jönnöm a láthatás végén, és Allie szülei folyton engem szapultak, amiért ilyen reakciókat váltok ki a lányomból, és a bíróságon is azzal érveltek, hogy nem teszek jót a kislány lelkének ezzel. Nem adtam fel sosem. Harcoltam a lányomért, és az apai jogaimért.
Összebarátkoztam a dadussal, rengeteget segített nekem azzal, hogy mikor csak lehetősége volt rá, felhívott engem, és elmesélte, hogy van Vicky. Elszomorított, hogy az édesanyja mennyire nem törődött vele. Egész napra a dadusra bízta, ő visszament az iskolába, és be is fejezte a tanulmányait. Nem ezt az Allie-t ismertem meg, nem ez a lány volt az én feleségem, és még mindig semmilyen választ nem kaptam tőle arra, hogy miért tette ezt velem. Nem foglalkozott a gyermekünkkel, nem akart engem sem, de azt sem engedte, hogy elhozzam magammal Vicky-t.
A válásunkat végülis akkor tudta kimondani a bíróság, mikor Vicky már majdnem 2 éves volt. Nem tudtam tovább fizetni az ügyvédet, nem tudtam versenyezni az ő pénzükkel, így kénytelen voltam megalkudni. Megtarthattam az apasági jogaimat, közös gyermekfelügyeletet kaptam Allie-vel, de bele kellett egyeznem, hogy Vicky nevét megváltoztassák. Victoria Allison Taylor-Wanderwoods néven újra anyakönyvezték őt. A fogam is belecsikordult ebbe, de így eléggé kedvező feltételeket kaphattam. 3 éves korában már egy egész hónapot nálam tölthetett. Szerelmes voltam a lányomba, imádtam minden kis mozdulatát, és bíztam benne, hogy ellensúlyozni tudom az anyja hideg viselkedését az én szeretetemmel. Csak remélni tudtam, hogy olyan gyermekkort tudok biztosítani számára, ami jó alap lesz egy boldog felnőttkorhoz.
Remélem, tetszett az új fejezet, kellemes hétvégét nektek, és izgatottan várom a kommenteket!
Puszi, Arielle
SZUPER első fejezetet alkottál Csajszi!!:) Nagyon jó volt olvasni ezt a plusz betekintést Deanék életébe! Az utolsó mondatoddal nekem is könnyeket csaltál a szemembe...szóval szerintem ezzel mindent el is mondtam!! NAGYOON VÁROM A FOLYTATÁST!!:) Továbbra is IMÁDÁS van!!!!:)
VálaszTörlésPuszi:Pixy
Nagyon örülök, hogy visszatértél, szuper, hogy egy teljesen új fejezettel Dean szemszögéből indítod útnak a történetet. Alig várom a folytatást!!! :)
VálaszTörlésPearl
Nagyon köszönöm, igyekszem holnap egy új fejezetet hozni nektek, amely Vicky és Jimmy első találkozását mutatja majd be, illetve a gyerekkorukból lesz egy kis szösszenet még benne :)
VálaszTörlés